Barion Pixel

CS.A.K. Mi

Kedves Betekintő!

 

 Üdvözlöm önt a Csodákért, Alapítványokért, Közösen Alapítvány weboldalán.

Alapítványunkat 2017-ben hoztuk létre.

Munkám során korábban kapcsolatba kerültem egy alapítvánnyal, s az általuk támogatottakkal, mely életem egyik meghatározó élménye volt. Szociálisan mindig is érzékenyebb voltam a társaimnál, már gyermekkorban is csodálattal és szeretettel néztem a betegeket, az elesetteket, a hátrányosabb helyzetűeket. Mindig támogatón és érdeklődve figyeltem az életüket, s minden ilyen találkozás adott valami többet, valami pluszt az életemhez.

Felnőttként szembesültem azzal is, hogy a legtöbben bezárkóznak, vagy egyszerűen inkább nem vesznek tudomást a rászorulókról, vagy csalódtak már életük során egy-egy alapítványban, egyesületben. Ekkor határoztam el, hogy egyfajta hidat építek emberek és alapítványok, egyesületek között.

A Csodákért, Alapítványokért, Közösen Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy megmutassa – minden előítélet és korábbi rossz tapasztalat ellenére is -, mennyi tiszta és csodálatos ember van ma Magyarországon, akiknek segítőszándékuk tettekkel párosul. Sokszor nem is ismertek előttünk azok az emberek, szervezetek, akik segítik az elesetteket, akik tiszta szívvel, rendíthetetlen elszántsággal, fáradságot nem ismerve segítenek másokon!

A Csodákért, Alapítványokért, Közösen Alapítványban több éves tervezés és előkészítés után benne van minden, amit át szeretnék adni vele: a szívem, a kreativitásom és persze az a sok- sok „véletlen”.

Munkánk során összegyűjtjük a Magyarországon tisztán működő alapítványokat és egyesületeket, akiket itt a weboldalunkon mutatunk be részletesen friss hírek, s a róluk szóló értékelések alapján.

Eddigi életem során azt is tapasztaltam, hogy számtalan olyan ember él ma Magyarországon, aki követhető példa lehet bárki számára. A Csodákért, Alapítványokért, Közösen Alapítvány ezeket a hősöket szeretné megtalálni, és történetükkel inspirálni másokat. 

Reményekkel és bizalommal telve hiszek abban, hogy a csodás történetek ismertté és elismertté válnak, s egy országos összefogás révén a Csodákért, Alapítványokért, Közösen Alapítvány eléri nemes célját.

Legyen részese Ön is ennek, találjuk meg Magyarország igazi Angyalait!

 

Üdvözlettel:

Pálfalvi Petra

elnök

CS.A.K. Alapítvány